Ha csak néhány nevet sorolhatnánk föl, akik meghatározták a 20. századról alkotott képünket, az első ötben benne lenne. Színész, filmrendező, producer, és nem utolsó sorban filmjeinek zeneszerzője volt Charlie Chaplin. A Rivaldafény soundtrackje 1973-ban Oscar-díjat kapott. A történelem egyik legnagyobb mulattatója 35 éve halt meg, 1977 karácsonyán.

Öt évesen színpadon volt, táncolt és énekelt, később játszott zongorán, hegedűn és csellón, bal kézzel, hallás után, mivel kottát nem olvasott. 16 évesen napi négy-hat órát gyakorolt.

Chaplin kezdettől fogva felügyelt rá, hogy rövidfilmjei alatt a zongorista ne a megszokott repertoárt klimpírozza. Mint a hangosfilm leghangosabb ellenzője, amikor a technika már lehetővé tette, ő nem a szereplőit, hanem a zenét szólaltatta meg: maga komponálta a muzsikát.

A projekt olyan jól működött, hogy 1942-ben elővette az 1925-ben forgatott Aranylázat, újravágta, zenét írt hozzá és még a narrátor szerepét is eljátszotta. Önéletrajzában így vall a zene és filmjeinek viszonyáról:

„Azon iparkodtam, hogy vígjátékaimat a csavargó figurájával ellentétes, romantikus zenével keretezzem, mert a finom zene az érzelem dimenziójával gazdagította komédiámat. A kísérőzenét játszó muzsikusok sehogy se akarták ezt megérteni. Körömszakadtáig ragaszkodtak a mulatságos zenéhez.

Ilyenkor elmagyaráztam, hogy nem kívánok konkurenciát, azt szeretném, ha a zene finoman vonzó ellenpontja lenne a komédiának, érzelmet fejezne ki, mert érzelem nélkül – ahogy Hazlitt mondja – a műalkotás nem lehet teljes”.

Chaplin kontrapunkt technikája, hogy csak egy példát említsünk, különösen jól érvényesül az Aranylázban. Amikor a kiéhezett csavargó megfőzi egyik cipőjét és akkurátusan felszolgálja magának és Big Jimnek, az elegáns és finom szalonzene a nyomorult körülményeket ellenpontozza és a komikus hatást erősíti.

Chaplin saját szerzeményeiben bőségesen idéz nagy klasszikusokat. A komolyzenei citátumok kreatív alkalmazása szintén nem kíméli a rekeszizmokat, ráadásul újabb jelentésrétegeket pakol a meglévőkre.

Zseniális például Wagner Tannhäuseréből Wolfram Esthajnal-dalának felidézése, amely, miről másról, mint a vágyról szól. Ugyanilyen telitalálat a Ring témájának összekapcsolása magával az arannyal.

Rimszkij-Korszakov Dongója a hóvihar kavargását festi, illetve a kunyhóból kiebrudalt csavargó lelki és fizikai állapotára utal. 5:50-nél kezdődik a Dongó zenéje.

A szerelmi téma – alaposan elnyújtva - Brahms egy kései Intermezzoját idézi. Csajkovszkij Csipkerózsikájának keringője a táncjelenet autentikus zenéje. Ezt idézzük fel. A keringő 3:50-nél kezdődik.


A Rivaldafény zenéje, amiért Chaplin 1973-ban Oscar-díjat kapott.

Kövesd a Figarót a Facebookon is!