Idén ünneplik Richard Strauss születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalamból szombaton a Nemzeti Filharmonikusok a német komponista két ritkán játszott művét, Aus Italien (Itáliából) című szimfonikus költeményét és Az úrhatnám polgár című szvitjét szólaltatja meg Kocsis Zoltán vezényletével, Kelemen Barnabás (hegedű) és Bizják Dóra (zongora) szólójával. Nyerj jegyet a Müpába!

Kocsis Zoltán szívén viseli Strauss zenéjét. Több művét is bemutatta már és igyekszik a mester darabjait repertoáron tartani. Többek között nekünk is nyilatkozott már, miért szereti annyira Strauss humorát.

Az Itáliából című szimfonikus költemény az első Strauss ebben a műfajban írt alkotásai közül, maga a szerző forradalmian újnak tartotta. Olaszországi élményei nyomán komponálta 1886-ban, szimfonikus fantáziának nevezte, és részletes programot is mellékelt hozzá. Érdekesség, hogy nápolyi népdal gyanánt használta fel benne a híres Funiculi, Funicula kezdetű slágert, de a dal szerzője, Luigi Denza később beperelte Strausst, és meg is nyerte a pert.

Az úrhatnám polgár Moliere 1670-ben írott színműve, melyet Strauss szövegírója, Hugo von Hofmannsthal újra kívánt írni. Ehhez kért zenét Strausstól, aki ennek megfelelően igazi neoklasszikus muzsikát adott ki a keze közül 1917-ben. A kísérőzene kilenc tételében a 17-18. századi barokk zenét parafrazeálja, írja meg újra 20. századi szemmel és füllel, sőt a Moliere-színműhöz szintén zenét írt francia királyi zeneszerző, Jean-Baptiste Lully zenéjéből is merít.

A Nemzeti Filharmonikusok programjukat a Művészetek Palotáján kívül május 4-én Székesfehérváron, május 6-án Veszprémben és május 8-án Nagykanizsán is előadják.

Richard Straussról korábbi cikkeink itt és itt olvashatók.

Részlet az Itáliából.

***

Nyerj jegyet a Müpába!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Mi a műfaja Strauss Itáliából című művének?

A válaszokat beküldők között 1 db páros jegyet sorsolunk ki a Müpában megrendezésre kerülő Hommage Á Ligeti - Requiem programra (2014.05.07 19:30).

A megfejtéseket 2014.04.30. 24:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Hommage.

A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe. A kisorsolt játékosok e-mailes értesítést kapnak, amelyben egy linkre kattintva regisztrálhatnak a jegyekért, amelyet a Müpában az előadás napján vehetnek át az e-mailben ismertetett módon.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.