Wagner és Verdi, az operairodalom két óriása jól megtréfálta az utókort. Mindketten ugyanabban az évben, 1813-ban születtek. Így aztán, ha az egyiket ünnepeljük, a másikról sem feledkezhetünk meg. Születésük 200. évfordulóján egymást érik a két komponistával kapcsolatos projektek. A Metropolitan Opera HD minőségű élőközvetítés-sorozatának új produkciója most Verdi egyik legnépszerűbb operájával, a Rigolettóval tiszteleg az olasz maestro előtt, amelyet a hazai közönség a Müpa Fesztivál Színházában élvezhet február 16-án.

A produkció zenei színvonaláért a 34 éves, nagyreményű olasz karmester, Michele Mariotti a felelős. Rossini szülővárosában, Pesaróban látta meg a napvilágot, 2004-ben kiváló eredménnyel végezte el a helyi konzervatóriumot, majd a következő évben Salernóban a Teatro Verdiben debütált A sevillai borbély karmestereként. Onnantól nem volt megállás, Olaszország valamennyi jelentősebb operaházának dirigensi pulpitusán megfordult, a milánói Scalaét is beleértve. Majd kinyílt előtte a világ, többek között a londoni Covent Garden és a New Yorki Metropolitan Opera kapuja.

Az előadás színházi felelőse szintén húzónév. A sikeres Broadway-darabok rendezőjeként ismert Michael Mayer ezzel a munkájával debütált a MET-ben. A mantuai herceg dekadens udvarát a ’60-as évek fényreklámos, kaszinós Las Vegasába, a „bűnös városba” helyezte.

Hogy a látványos díszlet és korabeli ruhák elegendőnek bizonyulnak-e a darab aktualizálásához, az majd kiderül. Mindenesetre a herceg hencegése ("Questa o quella") slágergyanús dallá avanzsál Piotr Beczala fehér zakós előadásában, noha az alábbi részletből kiderül, annyira azért nem meggyőző a hangi alakítása. Igaz, ez még csak a próbán készült. Željko Lučić alkatilag és hangilag is hitelesen formálja meg a gyermekétől megfosztott, átvert, ballonkabátos lúzer apát, Diana Damrau naív, "nem értem, mi történik velem" Gildája pedig hihető figurának tűnik, legalábbis az előzetesek alapján.

Rigoletto és Gilda kettőse az I. felvonásból.Kosztümös próba.