Johann Sebastian Bach zenéje nem tud elavulni. Ahogy muzsikája túlmutat a barokk határain, kantátái is messze túlmutatnak a protestáns vallásos érzület puszta illusztrálásán. Mai füllel, abszolút zeneként hallgatva meditációs objektumként is kiválóan működik. Az egyházi év az adventi kantátákkal veszi kezdetét, hívőnek és hitetlennek egyaránt jó kiindulópont lehetet ahhoz, hogy hallgatásával ünnepi hangulatba kerüljön. Bach zenéjével várjuk a karácsonyt.

Bach eredetileg öt évfolyamnyi egyházi kantát írt, évfolyamonként cirka hatvanat. Ebből nagyjából 200 kantáta maradt fenn. A fennmaradt világi kantáták száma ötven körül mozog.

Weimar, Köthen, Lipcse, bármerre járt Bach, bármilyen udvar szolgálatában állt, feladatai közé tartozott, hogy heti rendszerességgel, minden vasárnapra, ünnepnapra gyártania kellett egy kantátát.

Hosszú utat tett meg, mire kialakult a kórusra, korálra, áriára és recitativóra épülő kantáta típusa.

Az áriát és recitativót az olasz kantátaformából ültették át a német egyházi gyakorlatba, ami ellen annak idején sokan tiltakoztak, mondván, hogy az operai elemek megengedhetetlenek az istentiszteletben.

Ám végül győzött a zene, mert ez az új forma a megzenésítés előtt sokkal gazdagabb lehetőségeket nyitott meg, amit Bach rendesen ki is használt.

Érdekes, hogy Bach egyetlen korabeli műfajban nem alkotott, operát nem írt. Kantátáit, passióit és oratóriumait világi füllel akár operaként is hallgathatjuk.

A Nun komm, der Heiden Heiland (BWV 61) advent első vasárnapjára íródott.

A nyitótétel a francia operai ouverture, ami alatt a király bevonul a páholyba, és a lutheri korál gyönyörű ötvözete, a kettő együtt egy másik király, Jézus jeruzsálemi bevonulását ábrázolja.

A csúcspont a 4. tétel. A szöveg a Jelenések könyvéből (3, 20) való idézet:

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”

A kopogtatást pengetett vonósakkordok jelzik, de a kopogást az énekhang is látványosan ábrázolja a szaggatott, kopogós „klopfe an” szavakra történő deklamálással.

Az sem véletlen, hogy basszus hangra íródott ez a tétel, a basszus ugyanis a liturgiában Krisztus hangja.

A képet tovább árnyalja, hogy milyen előadásban hallgatjuk a művet. Íme a nyitó és 4. tétel két teljesen különböző interpretációban.

Az első Karl Richter 1970-ben készült előadása, Dietrich Fischer-Dieskaut halljuk a szólista szerepben.

A másodikat a historikus mozgalom pápájának kikiáltott Nikolaus Harnoncourt szólaltatja meg korhű hangszereken, a szólista Christopher Maltman.

A teljes kantátát Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale historikus előadásában ajánljuk.