figaro

Fotó: D. Matvejev

A koncertnek vége, vastaps és hangos ováció. A mester belekezd szokásos maratoni ráadáskoncertjébe. A közönség menekül. Szokolov a Müpában.

Lapozgatom a Zeneakadémia 2015-ös bérleteket kínáló műsorfüzetét. Teljesen érthető, hogy az intézmény elsősorban nemzetközi és hazai sztárokkal igyekszik kedvet csinálni a következő évhez.

2013. május 2-án nagysikerű koncertet adott Bársony Péter brácsaművész és Kelemen Barnabás hegedűművész a New York-i Carnegie Hallban. Május 11-én ezzel a koncerttel emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira a Zeneakadémián. A Bársony Péter által összeállított előadáson elhangzó darabok szerzői közül hárman - Weiner László, Nádor Mihály és Gyopár László - a holokausztban vesztették életüket.

A két nagyszerű vonós szólista, Bársony Péter és Kelemen Barnabás partnere ismét a rangos USA-béli Bard College rektoraként működő, Magyarországon is rendszeresen dirigáló zenetudós és karmester, Leon Botstein. Vele beszélgettünk a magyarországi antiszemitizmusról, hogy Izraelben miért nem lehet Wagnert játszani, illetve miért olyan fontos a klasszikus zene az egyén és a társadalom számára.

Kevés művész akad, aki ilyen látványosan negligálja a közönségét, mint Szokolov, mégis olyan, mintha a rokonunk volna. Kritika.

Annak idején lelkesen vettem meg Mozart összes zongoraversenyét John Eliot Gardinerrel és bandájával (The English Baroque Soloists). A zongoránál, pardon, a fortepianónál akkor is Malcolm Bilson ült. Most Vashegyi György és az Orfeo Zenekar kísérte az idős mestert a Zeneakadémia pódiumán a Fischer Annie emlékére rendezett Mozart-Haydn-esten.

A kontratenor, aki a falzettet is elrontja, az öreg karmester, akiben még van szufla, a szimfónia, amelyet Benedek pápa születésnapján játszottak, az elengedhetetlen Strauss és Haydn, továbbá a Dallas főcíme és zenék, amelyeket egyáltalán nem érdemes komolyan venni. Tíz klasszikus zene, hogy könnyebben induljon az év.

A jó zene lényegesen hatásosabban ringat ünnepi hangulatba, mint egy alapos bevásárlás. És a két ünnep közötti tespedésből is képes bennünket katapultálni. Összegyűjtöttünk 10 karácsonyi és két ünnep közötti klasszikus zenei koncertet, amit nem érdemes kihagyni.

Steve Reich olyan jelentős a zenében, mint Kopernikusz a csillagászatban, forradalmasította zenei világképünket. A föld kering a Nap körül, és nem fordítva. Akár ilyen direkt módon, az égitestek mozgásának monotonitása is lehetett volna a reichi minimalizmus gyökere. A hetvenhét éves mester a napokban Budapesten járt, a Zeneakadémián adott szerzői estet régi nagy barátja, Rácz Zoltán és növendékei közreműködésével.

Ha valaki pénteken azt mondja nekem, hogy Joyce DiDonato mezzoszoprán és az Il Complesso Barocco szombat esti koncertje a Müpában egész eddigi zenehallgatói pályafutásom egyik legmeghatározóbb élménye lesz, kinevetem. Bachot leszámítva a barokk muzsika már rég nem ébreszti fel bennem a kundalinit. Most itt ülök az íróasztalomnál, mélyen átérezve a wittgensteini közhelyet: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Csupán hangutánzó szavak jönnek ki a torkomon, ilyenek, mint Vow!Vow!Vow!.

Fotók: Művészetek Palotája

Többen osztjuk azt a véleményt, hogy a hazai "magaskulturális" életben politikamentes, tisztán művészi élmény által generált katarzisban jóformán csak komolyzenei koncerten lehet részünk. Ilyen volt Krzysztof Penderecki szerda esti koncertje is, melyen két művének magyarországi bemutatóját dirigálta a mester, a zseniális Concerto Budapest élén, a Művészetek Palotájában.