Negyvenöt évvel ezelőtt debütált a Sevillai borbély Rozinájaként. Azóta valamennyi szerepben egyedit és eredetit alkotott. Donizetti Lammermoori Luciája, Verdi Traviatája, Bellini Normája mérföldkőnek számít az ő értelmezésében. Edita Gruberova hamarosan velünk is megünnepli színpadon töltött majd’ fél évszázadát.

Nem először és remélhetőleg nem utoljára jár Magyarországon. Egy kicsit a mienk, hiszen anyai ágon magyar felmenőkkel dicsekedhet. Állítólag egész jól beszél magyarul, de interjút inkább apanyelvén, németül ad.

Claus Wischmann és Stefan Pannen néhány éve remek, közel egy órás portréfilmet készített róla. Kamera ennél közelebb aligha juthat az emberhez és a művészhez. Az utcán egyszerű háziasszony benyomását kelti, aki a piacról hazatérve épp most tette le a cekkert, és nemsokára nekiáll krumplit pucolni. A színpadon sem dívai mivoltával varázsol el, ellenkezőleg. Királynőkből hétköznapi, hús-vér alakokat farag. Esendő, fáradt, megtört, túlsúllyal küzdő hősnők drámája az ő igazi nyelve.

Nikolaus Harnoncourt őszinte rajongással meséli a filmben, hogy Edita Gruberova és a hangja egy. Amikor őt hallgatjuk, rögtön megtudjuk azt is, ki ő valójában.

A kérdést Gruberova is fölteszi. Miért, hogyan élt, mint nő, mint családanya, két gyerekkel, folyamatos nyomás alatt, miközben a családjának el kell kellett viselnie az állandó, tapintható magasfeszültséget.

Királynőkből hétköznapi, hús-vér alakokat farag

Bratislava külvárosában nőtt fel, ahonnan nem nagyon vezetett út az operába. Gyerekkorában a szülei magukkal cipelték a szőlőbe, mert nem akarták otthon hagyni egyedül. Egy körtefa ágán himbálta a lábait és énekelt.

A helyi plébános figyelt fel a tehetségére, aki rendszeresen orgonán kísérte, és aki kerek-perec kijelentette: kislány, neked operaénekesnek kell lenned! − És meg lehet abból élni? − kérdezett vissza a talpraesett, szegénysorból származó gyerek, aki valóban olyan átszellemülten énekelt, mintha Fra Angelico valamelyik angyala szólalt volna meg. „Menekültem a valóság elől, a dallamok világában otthonosabban mozogtam” – emlékszik vissza a filmen 62 éves Gruberova.

A bel canto tökéletesen biztonságos létformának bizonyult. Természetes koloratúrszopránját figyelmes tanárok nevelgették, mindig csak annyival emelve a tétet, amennyit elbír a kedves, hajlékony, de a legmagasabb regiszterben is magabiztosan mozgó hang.

„A bel cantóban minden benne van, az egész élet” – magyarázza Gruberova. Bár Verdiben is megkerülhetetlen, Donizetti és Bellini az anyanyelve. Olyannyira, hogy Harnoncourt nevetve meséli, közös munkájuk során szinte látta, amint Edita a bel canto szárnyán felemelkedik a levegőbe, ő meg hiába kiáltozik utána, hogy jöjjön haza Mozarthoz.

A művésznő szeptember 10-én lép fel a Müpában Donizetti Boleyn Annájának címszerepében. A koncertszerű előadásban Gruberova partnerei Jozef Benci, Elena Maximova, Cser Krisztián, Pavol Breslik, Schöck Atala, Szappanos Tibor. Közreműködik a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Pad Zoltán), a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar, vezényel Andrij Jurkevics. Nagy várakozás van bennem. Kizártnak tartom, hogy akkora csalódásban legyen részem, mint tavaly Ramon Vargas esetében.

Claus Wischmann és Stefan Pannen dokumentumfilmje.