Menekültek zenekara (Orchestra of Exiles) címmel Josh Aronson dokumentumfilmjét mutatja be csütörtökön este a Mensch Nemzetközi Alapítvány az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A 2012-ben készült dokumentumfilmben Josh Aronson rendező Itzhak Perlman, Joshua Bell, Zubin Mehta és Pinchas Zukerman segítségével eleveníti fel Bronislaw Huberman hegedűművész rendkívüli erőfeszítéseit, hogy a Palesztin Szimfonikus Zenekar létrehozásával német, magyar, osztrák, lengyel zsidó zenészeket, szám szerint ezer muzsikust mentsen meg a biztos haláltól. 

A Palesztin Szimfonikus Zenekar 1936. december 26-án adta első tel-avivi koncertjét, amelynek karmestere − Huberman meghívására − Arturo Toscanini volt. A zenekar alapítását más értelmiségiek mellett Albert Einstein is üdvözölte. 

A világhírű hegedűművész, Bronislaw Huberman 1882-ben született a lengyelországi Czestochowában, élete több szállal kötődött a magyar kultúrához. 1892-től például Joachim Józsefnél tanult Berlinben. 1893-ban már turnézott Hollandiában és Belgiumban, ahol megismerkedett a hatéves zongoristával, Arthur Rubinsteinnel. A két csodagyerek életre szóló barátságot kötött. Huberman mindössze 14 esztendős volt, amikor 1896-ban Brahms jelenlétében eljátszotta hegedűversenyét, az előadással elkápráztatta a zeneszerzőt.

Feleségül vette Galafrés Elsa színész- és táncosnőt, aki válásuk után hozzáment Dohnányi Ernőhöz. A magyar zeneszerző-karmester adoptálta az előző házasságból született fiút, Johannest. 

A nácik hatalomra jutása után Huberman visszautasította Wilhelm Furtwängler koncertmeghívásait, és nyílt levélben fordult a német értelmiséghez, kérve, hogy a fontos értékeket ne hagyják veszni. 

Az Anschluss előtt, 1937-ben Huberman elhagyta Bécset, és Svájcba menekült. Egy évvel később repülőgép-balesetet szenvedett Szumátrán, eltörte a bal csuklóját és két ujját, ami szólókarrierje végét jelentette, hiába képezte át magát jobb kézre. A svájci Corsier-sur-Vevey-ben hunyt el 64 éves korában, 1947-ben. 

A New York Times szerint Josh Aronson filmje időtlen mese, izgalmas művelődéstörténeti krónika, amely arra készteti a nézőt, hogy feltegye magának a kérdést: ő vajon hogyan viselkedne ehhez hasonló határhelyzetben?

Egtyébként az 1713-ból származó hangszer, az úgynevezett Gibson ex Huberman 1936-ban egy krimi főszereplőjévé vált. Valaki kilopta a Carnegie Hall művészöltözőjéből az akkor Bronisław Huberman tulajdonában álló hangszert. Ma Joshua Bell imádott hegedűje, semmi pénzért nem válna meg tőle.