Már csak egy hét, és október 2-án megjelenik Leonardo Vinci (1690-1730) Artaserse című operájának legfrissebb felvétele. A barokk opera rajongóinak legnagyobb örömére két híres kontratenorral a főbb szerepekben.

Philippe Jaroussky és Max Emanuel Cencic nevével ma valószínűleg bármit el lehetne adni. Tavaly év végén megjelent duett lemezük nagy sikernek bizonyult, ezt lovagolja most meg az „álompáros” egy egész estés operában.

Az opera szerzője, Leonardo Vinci ("da" nélkül) nem a reneszánsz polihisztor, hanem egy nápolyi olasz barokk zeneszerző, aki helyi dialektusban írt vígoperáiról híresült el, de az úgynevezett opera seria, komoly opera műfajában is jeleskedett, még ha nem is produkált semmi újat kortársa, Alessandro Scarlatti műveihez képest.

Az opera librettók nem éppen arról nevezetesek, hogy cselekményük könnyen követhető lenne. A barokk opera szövegkönyvére ez hatványozottan igaz, pláne, ha Pietro Metastasio tollából származik. „Drámáinak” nagy része ugyanarra a kaptafára készült: főszereplői szerelmes párok, akik nehezen értelmezhető érzelmeik labirintusában bolyonganak.

Rivalizálás, kusza rokoni kapcsolatok, intrika, féltékenység, bosszú, és hasonló érzelmek határozzák meg a szereplők egymáshoz való viszonyát. A rendesen összegabalyított érzelmi csomót a végén általában a nagylelkű uralkodó bogozza ki. Mivel Bécsben Metastasio jól menő udvari költőként praktizált, az ilyesfajta befejezést bőkezűen jutalmazta az uralkodó.

Az Artaserse sem az izgalmas cselekménye miatt veri ki a rajongóknál a biztosítékot, hanem a két kontratenor dobja meg az adrenalinszintet.

Bár a kontratenorok az egykori kasztráltak számára írt szerepeket éneklik, hangjuk legfeljebb illusztrálja azokét. Egy falzettistát akkoriban sem tévesztettek volna össze egy kasztrált énekessel. A serdülőkor előtti beavatkozás a későbbiekben fizikai változásokat eredményezett. A gyermeki, angyali hang megmaradt, a tüdő térfogata megnőtt, ezért a castrato hihetetlen mozgékony gégével és elképesztő hangerővel rendelkezett, a mellrezonanciát játszva ötvözte a fejrezonanciával.

Ezt nem lehet elmondani az általában csekély hangerejű, nem túl flexibilis hangú kontratenorokról, akik sokszor alig bírják szusszal a kasztráltak számára írt áriákat.Tisztelet a kivételnek. A falzettista vagy kontratenor jóformán „csak” a fejében képezi a hangot, olyan hangszálszűkítő technikával, amit egyébként önkéntelenül mindannyian használunk, amikor éppen sikoltozni támad kedvünk.

 

Az orosz ősökkel büszkélkedő Philippe Jaroussky kivételesen nem zenész dinasztia sarja. Énektanára hatására kezdett el hegedülni, de közben már Maria Callas hangját imitálta. 18 évesen döbbent rá, hogy amit a kontratenorok művelnek, azt ő is meg tudja csinálni.

1999-ben debütált az ambronay-i fesztiválon és mára az egyik legnagyobb sztár a maga műfajában. Küldetésének tekinti, hogy a kontratenor éneklést igazi művészetté emelje, és megszabadítsa az ostoba előítéletektől és a szexuális vonatkozású áthallásoktól.

Több ízben nyilatkozta, hogy a kontratenor nem nőimitátor. Nem azért énekel „női” hangon, mert problémái vannak a nemi identitásával, hanem mert ebben a hangfekvésben tud a legkönnyebben és a legszebben hangot produkálni. Persze attól még évek kőkemény munkája, míg az emberből „megasztár” lesz.

Max Emanuel Cencic már hatévesen színpadon énekelt, tagja volt a híres Bécsi Fiúkórusnak. Speciális technikával őrizte meg szopránhangját. Az utóbbi években robbant be a köztudatba.

Hallgasd meg, milyen fantasztikusan énekli a 10 éves Max Emanuel az Éj kiálynője áriáját.Nem semmi!

Így énekel ma Handelt.

Az opera karmestere a Concerto Köln élén az a Diego Fasolis, aki Cecilia Bartoli Mission című lemezét is ugyanebben a szerepkörben jegyzi.