Végre nem szólólemezzel, hanem egy teljes operával jelentkezik Cecilia Bartoli. Ráadásul azt ígéri, új életet lehel a csontig rágott Bellini-operába, a Normába. A művésznő szokásához híven komoly forráskritikai munkát végzett, amelyben segítségére volt Giovanni Antonini, az előadás karmestere. A felvétel sikerét olyan további nagy nevek biztosítják, mint Sumi Jo, Michele Pertusi, John Osborn és a dinamikus La Scintilla zenekar.Ha elolvasta a cikket, nyerjen jegyet a Müpába!

„Cecilia Bartoli debütálását Bellini Normájaként az a képesség teszi megindító élménnyé, amellyel az énekesnő ki tudja vonni a bel cantót a puszta díszítések szférájából, és vissza tudja vezetni oda, ahol – legalábbis Bellininél – a gyökerei rejlenek: a kifinomult, minden lelki rezdülésre érzékenyen reagáló kifejezés szférájába – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung zenekritikusa, Julia Spinola a 2010-es dortmundi bemutatóról, amelyen Thomas Hengelbrock vezényelte a művet.

A most megjelenő stúdiófelvétel dirigense az Il Giardino Armonico fenegyereke, a nemrég nálunk is itt járt Giovanni Antonini, ezúttal a zürichi La Scintilla zenekar élén. A historikus hangszereken játszott Bartoli-Antonini-féle új Norma-előadás az énekesnő „romantikus forradalom” projektjének folytatása, amelynek első etapja a 2007-es Maria című album volt, amelyen Fischer Ádám vezényelte a La Scintillát.

Bellini a korszak legünnepeltebb mezzoszopránja, Giuditta Pasta számára írta Norma szerepét, míg a fiatal druida papnőt, Adalgisát a nem kevésbé híres fényes szoprán, Giulia Grisi énekelte az ősbemutatón. A 20. században a címszerep mégis olyan nagy drámai szopránokkal kapcsolódott össze, mint Sutherland, Caballé, Sills, Scotto, és persze Maria Callas.

Valamennyien belenőttek egy bizonyos interpretációs stílusba, eltanulták elődeik technikáit, folytatták a megelőző évtizedek hagyományát, és nemigen törődtek az eredeti partitúra bel canto díszítéseivel. Pedig az a Norma, amelyet maga Bellini és a mű első rajongói hallhattak, egészen másként hangozhatott, mint azt a mai operakedvelők megszokhatták.

A Norma és Adalgisa közötti drámai konfliktus az idők során a színpadon egyre inkább a dívák versengésévé vált, ami nem ritkán abban az igencsak megkérdőjelezhető teljesítményversenyben kulminált, hogy ki tudja a másikat leénekelni a színpadról.


Ezzel a gyakorlattal számol fel Cecilia Bartoli, már csak azáltal is, hogy a Bellini által eredetileg elképzelt hangszínnel rendelkezik. Ez nemcsak azt teszi lehetővé, hogy Norma és Adalgisa már hangszínében is más-más karakterként jelenjen meg előttünk, hanem azt is, hogy visszakerüljenek a darabba olyan részek, amelyeket szokás szerint ki szoktak húzni a partitúrából. Bartoli az ismétléseket a korabeli szokások szerint díszítésekkel adja elő, méghozzá többnyire olyanokkal, melyeket Giuditta Pasta tanítványai hagyományoztak az utókorra.

Mondhatjuk, hogy ezzel Bartoli saját hiányosságából csinál erényt, hiszen kétségtelen, hogy nem rendelkezik eget rengető hangerővel, erről mi is meggyőződhettünk a Müpa falai között. Az ő cizellált Normája mégis drámaibb tud lenni későromantikus társainál: ez a szenvedély nem kiabál, hanem bódító részletgazdagságával fájdítja a szívünket.

„Azt hiszem, Bellini volt az utolsó operaszerző, aki tudatában volt annak, hogy az éneklés nem csupán drámai eszköz, hanem mágikus erő.” A mondat David Kimbell zenetudóstól származik, és talán semmire sem igaz annyira, mint Bellini főművére, a Normára. A Norma egyszerre van tele fülbemászó melódiákkal és súlyos drámaisággal. Az 1831-es ősbemutató óta az opera előadásmódja egyre jobban eltávolodott eredeti formájától. A 2010-es dortmundi előadást és a most lemezre vett Antonini dirigálta Normát komoly forráskritikai munka előzte meg, melynek során igyekeztek feltérképezni a mű eredeti hangzásvilágát.

A lemez meghallgatása után valószínűleg igazat adunk Alfred Einsteinnek: „Ha valaki úgy jön ki az operából egy Norma-előadás után, hogy nincs csordultig tele a második felvonás utolsó taktusaival, annak fogalma sincs arról, mi a zene”.

***

Nyerjen jegyet a Müpába!

Küldje el válaszát az alábbi kérdésre:

Melyik híres mezzoszoprán számára írta eredetileg Bellini a Norma címszerepét?

A válaszokat beküldők között 2 db páros jegyet sorsolunk ki a Müpában megrendezésre kerülő Beszélő zene - Schubert és Toch programra (2013.05.12. 11:00). A megfejtéseket 2013.05.03. 12:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen.

A tárgyba ezt írja: Figaro_ Schubert nyereményjáték. A kisorsolt játékosok e-mailes értesítést kapnak, amelyben egy linkre kattintva regisztrálhatnak a jegyekért, amelyet a Müpában az előadás napján vehetnek át az e-mailben ismertett módon.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzata itt olvasható.