Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ezeket az operákat nézzük 2014-ben

Úgy tűnik, Verdit jobban megviselte a magunk mögött hagyott jubileumi év, mint Wagnert. A következő hónapokban alig akad nemzetközi érdeklődésre számot tartó Verdi-bemutató, miközben Wagner operái továbbra is jelen lesznek a legjelentősebb színpadokon. Idén Richard Strauss jubilál, születésének 150. évfordulóját ünnepli az operavilág. Egy kis kóstoló a 2014-ben várható európai operapremierekből.

0 Tovább

Ezt a kis magyar világot szerette volna nagyvilággá varázsolni

"Miért hagyott itt bennünket Mahler, nem tudni biztosan" - írta Csáth Géza 1911-ben a Nyugatban megjelent nekrológban. - "Annyi bizonyos, hogy nem rajta múlt, hogy nem maradt tovább itten. Az Opera felsőbbsége, melyet máig is jellemez, hogy méltatlan, közepes emberekért exponálja magát, nem tudta megbecsülni a nagy géniuszt, a nagy embert, akinek nincs párja, akit tehát minden áron meg kellett volna tartani." November 28-30-án Mahler-napokat tartanak a Müpában, ahol Fischer Iván a zeneszerző 9. szimfóniáját vezényli a BFZ élén, illetve Mahler budapesti éveit dokumentáló fotókiállítást is láthatunk.

2 Tovább

Ki vagyunk éhezve a sikerre

Fotók: Pályi Zsófia, Origo (még több képért kattintson a fotóra)

Kedd este ünnepélyes keretek között és prominens nemzetközi személyiségek részvételével nyílik meg az újjászületett Zeneakadémia. Az eredeti szépségében helyreállított szecessziós épület nem csak arculatváltáson esett át. Professzionális koncertszervező csapat dolgozik azon, hogy az intézményt bekapcsolja a nemzetközi zenei vérkeringésbe. A megnyitóra érkezett vendégek közül a londoni Royal Albert Hall vezérét, Christopher Cottont is sikerült megszólaltatnunk.

0 Tovább

Így néz ki az új Zeneakadémia belülről

"Ha valakit meg akarunk győzni arról, hogy Magyarország zenei nagyhatalom, azt hívjuk meg a Zeneakadémiára" - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, aki Batta András rektorral együtt ma körbevezette a sajtó munkatársait a kívül-belül felújított nagy múltú épületben. 

Az október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján megnyíló Zeneakadémiát több mint 13 milliárd forintból, Európai Uniós és állami támogatásból rekonstruálták. Nem csak a szecessziós zenepalota született újjá, hanem a felsőoktatási intézmény szerepköre is tágult, a Zeneakadémia koncertközponttá avanzsált. Nézze meg videónkat!

0 Tovább

Már a húszévesek is értik Steve Reichet

Miért nem lenne ma Steve Reich nélkül a zene olyan, amilyen? Reich személyesen is jelen lesz az újranyíló Zeneakadémia november 12-i koncertjén, ahol három műve szólal meg a zeneművészeti egyetem hallgatóinak közreműködésével. "Úgy tudta megőrizni stiláris jegyeinek legfontosabb alkotóelemeit, hogy nem vált dogmává nála a minimalizmus" - mondja Rácz Zoltán, a világhírű Amadinda ütőegyüttes vezetője, amely talán a legtöbbet tett azért, hogy a kortárs zeneszerző nyelvét már a negyedik generáció is folyékonyan beszélje.

0 Tovább

Ki akar törni a Zenekadémia

A Szabó Stein Imre nevével fémjelzett kommunikációs stratégia egyértelmű célja, hogy kiszabadítsa a Zeneakadémiát és az általa képviselt sokszínű és gazdag zenei világot az elitkultúra elefántcsonttornyából. A 2013. október 22-én eredeti szépségében újranyíló Liszt Ferenc téri zenepalota intézményként is megújul. A zeneművészeti és zenetudományi egyetem mostantól egységet alkot a koncertszervezéssel. Világmárka épül.

0 Tovább

Igenis nagyobb lesz a torta

Fotók: Hajdú D. András (Origo)

Batta András zenetörténészt, a Zeneakadémia rektorát, a felújítási projekt menedzserét a minap komolyzenei kormánybiztossá nevezték ki. Miért vált hirtelen fontossá a kormány számára a komolyzenei élet? Kell-e félnie a többi zenei intézménynek a központosítástól?

0 Tovább

Elindult az idei Bartók Szeminárium

A hetvenes években Budapesten elindított Bartók Szeminárium 1984-ben Szombathelyre költözött, és ezzel egyidejűleg fesztivállá nőtte ki magát. A nemzetközi színvonalú rendezvénysorozat egyben szakmai műhelymunka is, a koncertek mellett mesterkurzusok, előadások, konferenciák váltják egymást. A Bartók Szeminárium idei fénypontja Eötvös Péter Cello Concerto Grossójának magyarországi bemutatója ma este Perényi Miklós szólójával, Vajda Gergely vezényletével.

0 Tovább

Az LP: reneszánsz vagy nosztalgia?

Az analóg korszaknak a CD 1982-es piacra kerülése vetett véget. Ha az akkori jóslatok beváltak volna, ma már csak a padlások és pincék mélyén bukkanhatnánk bakelitlemezre. Ezzel szemben az LP egyfajta reneszánszát éljük.

0 Tovább

A rendezőt kibúzták, az énekeseket bravózták

A 2011-es bemutató (fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Marton László rendezte Lohengrin a 2011-es Wagner-napokon debütált a Müpában. Akkor Fischer Ádám vezényelte az Operaház zenekarát, most Vajda Gergely kezébe került a dirigensi pálca. A vasárnapi felújításban a rendezőt kibúzták, az énekeseket és a zenekart brávózták.

0 Tovább

figaro

blogavatar

„A zene nem szentimentális szellemidézés, hanem aktív társadalom- és civilizációkritika.” Patricia Kopatchinskaja

Utolsó kommentek