figaro

Mint egy tanárát nélkülözni kénytelen osztály. Nem is, inkább, mintha egy rendezőjét vesztett színházi társulat főpróbájára ültem volna be. Ezt sugallta péntek este a Müpában, a Fesztivál Színház pódiumán a Debussy életét bemutató hat részes sorozat első darabja, Kocsis Zoltán hiányában.

A minimalista, zongorákkal, székekkel, dobogókkal, kottaállványokkal és powerpointosra vett kulisszával berendezett színpadon hivatásos színészek (Egri Márta, Szilágyi Csenge, Chován Gábor, Dénes Viktor, Nagyhegyesi Zoltán) Novák Eszter rendezésében igyekeznek életre kelteni Debussy életének néhány jelenetét.

Nem annyira játszanak, mint inkább illusztrálnak. Hiszen kezükben ott a szövegkönyv, lapról olvasnak, blattolnak. Mondom, mintha még próbálnának. Verlaine veri a feleségét, de nem azért, mert az asszony, hanem mert momentán ő az ingatag. Szíve és talán még annál is fontosabb testrésze Rimbaud-hoz húz.

Megjelenik az ifjú Debussy (Kocsis Krisztián Zoltán), zongoraórát vesz Verlaine anyósától, aki amúgy elsők között értékeli a fiú tehetségét. A zseni nejlonszatyorból halássza elő szerzeménye, a Danse bohémienne kottáját, amivel igyekszik felülírni Brahms h-moll capriccióját.

Lehet, hogy mégis inkább az első hasonlat a helytálló? Minden énekórák ideája az, ami a szemünk előtt zajlik? Vagy egy szabadegyetem zenetörténeti kurzusa?

Aki koncertre számított, valószínűleg csalódott. Mert itt és most, kérem, tanulunk. Nekem már szinte kedvem volna jegyzetelni, és egyszer majdnem föl is teszem a kezem, hogy kérdezzek, de időben észbe kapok.

Ha a tanár úr nincs is jelen, van remek tanársegédünk, Fazekas Gergely személyében, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi és Zeneelméleti Tanszékén a valóságban is ezt a tisztséget tölti be. Mácsai Jánossal karöltve ő a produkció zenetörténész felelőse.

Fazekas Gergely gurulós széken közlekedik, időről-időre elrugaszkodik a pianínótól, majd humorral fűszerezett, erudícióval megformált zenetörténeti ínyencségekkel okosít bennünket.

Megtudjuk tőle, hogy Debussy zenei eszmélésének kezdetétől utálta a német muzsikát. Wagnerrel ambivalens viszonyt épített ki: fiatalon rajongott érte, igaz, nem is nagyon volt más választása, ha el akart különböződni a Conservatoire avítt akadémizmusától. Noha később szívből utálta, fura mód mégis fejből tudta a Trisztánt, sőt Pelléas és Mélisande című operáját amolyan ellen-Trisztánnak szánta. Kiderül, Debussy mikor kibe volt szerelmes, és hogy a rajongó asszonyi tekintet mellett a pénz is komoly inspirációt jelenthet a művész számára. Vagy lehet, hogy ez utóbbi Csajkovszkijjal kapcsolatban merült fel?

A színészek sokat beszélnek, nem kevés eredeti elméncséget citálnak többek között Baudelaire, Verlaine és persze Debussy tollából, akinek zenekritikusi működését talán kevesebben ismerik. Dénes Viktor olyan viccesen adja elő (ha jól emlékszem) Debussy Wagner-kritikáját, hogy az stand-up comedynek simán elmenne.  Nem értem, miért nem jutalmaztuk tapssal?

Sok a szöveg, kevés a zene, hallom a csalódott hangokat a szünetben, és a „második felvonás” után az itt-ott foghíjasabb sorok igazolni látszanak a jogos kritikát.

Kocsis Zoltán hiányzik, ez nem kérdés. Eredetileg majd minden darabban ő ült volna a zongoránál. Virág Emese, Alter Katalin és Mocsári Károly beugrása mentette a helyzetet, anélkül, hogy az egésznek "mentsük, ami menthető" feelinget kölcsönzött volna.

A tíz szám között (Wagner Polkája kimaradt) akadt néhány csúcspont: Debussy G-dúr triója  Lesták-Bedő Eszter, Mahdi Kousay, Mocsári Károly előadásában, Csajkovszkij Valse-Scherzójában Baráti Kristóf briliáns hegedűjátéka, illetve Meláth Andrea szenvedélyes megnyilvánulásai a Debussy-dalokban.

A vastaps az előadás végén a sikeres szívműtéten átesett, lábadozó Kocsis Zoltánnak is szólt, akitől az egész összművészeti koncepció származik.

(Debussy élete hat tételben, I. rész Bohém táncok - A szalonzenétől Wagnerig 2012. szeptember 21. Művészetek Palotája, Fesztivál Színház)

Kocsis Zoltán Debussy Suite Bergamasque Prelude-jét játssza.

Fotók: Hajdú D. András [origo]